Cadaqués, Dalí-háza, sátrazás

Reggel lövöldözésre ébredtünk (a szomszéd srác szórakozott), megettük a maradék kaját, összepakoltunk, hátunkra kaptuk a cuccunkat és a lakásunkat és kisétáltunk l'Estartit szélére stoppolni. Hamarosan felvett két spanyol lány egy hippifurgonnal.

Mi Barcelonába terveztük az utat, de azt mondták Cadaqués-be mennek, ahol Salvador Dalí háza található, úgyhogy úgy döntöttünk velük tartunk.

hangulatos kis hippifurgon volt

a táj erősen spanyolos volt

ez már közel volt

Megérkeztünk egy kempinghez, ők oda mentek, elköszöntünk egymástól. A recepciónál megkértük hogy vigyázzanak a hátizsákjainkra, és elindultunk felderíteni a környéket. Természetesen Dalí háza volt az elsődleges célpont.

Dalí háza előtt kezdett furcsa lenni a valóság

Dalí ezt látta a nappalijából

Dalí hálószobája

Dalí fürdőszobájában kecsó átvette a hangulatot

a "tojásszoba". Itt az ember középre állva a saját suttogásától is megsüketül

volt még jópár furcsaság ebben a házban...

Sőt, nagyon sok furcsaság...

Kilátás a ház tetejéről

A hátsó kert

És a terasz

kecsó kertipartizik

És Salvador Dalí műterme! A vásznat le lehetett engedni a föld alá, így ülve tudta festegetni a gigantikus képek tetejét is!

a háztól nem messze

Miután visszatértünk a valóságba, már késő délután volt. Visszamentünk a hátizsákjainkért, mert nagy optimistán úgy gondoltuk hogy estére Barcelonába akarunk lenni. Ahogy sétáltunk visszafelé a kempingbe, elkezdett fájni a jobb fülem. Mintha egy tűt szépen lassan egyre mélyebbre szúrnának, amíg ki nem szúr valamit amiből valami genny kezd folyni. "hé... hé... áááááhh"- kb ennyit tudtam reagálni rá, meg fogtam a fülemet. Hirtelen eléggé megrémisztett a dolog, nem akartam hogy egy ilyen problémázás bezavarjon az útba. Pont odaértünk a kempingbe, akkor még szúrt egy erőset (szerintem évek óta nem fájt így semmi), aztán kezdett csillapodni. A kecsó megnézte a fülem (azt hittem hogy valami mindjárt folyni fog belőle), erre kimászott belőle egy hangya...ami valószínűleg megcsípett.
A kis szemét. De utána egy fél órával késöbb már alig éreztem.

itt kecsó stoppolni próbál, egy kiscica meg is állt és értetlenül nézett

ez nem az a kiscica (ez nagy és bölcs macska volt)

egy kis Cadaqués belülről

az öböl partján

itt stoppoltunk a tábla mögött, nem volt a legjobb hely

Szóval nagy optimistán kiálltunk a Barcelona táblával a sötédetésbe. Már éppen azon gondolkodtam, hogy a kemping kb 20 perc séta, de lehet hogy találunk valahol a közelben egy eldugott sátornyi helyet, amikor megállt nekünk egy fekete autó. Egy szimpatikus fiatal pár ült benne. Egy ausztrál srác egy angol nővel, bérelt holland kocsival Spanyolországban beszélgetett két magyarral. :) A lány grafikus volt, így gyorsan meg is találtuk a közös hangot. Ők Roses-ba mentek, így valahol egy falu melletti kereszteződésnél kiszálltunk.

Elég sötét volt ott, az út nem volt megvilágítva, csak egy éppen zárvatartó buzibár fényei világítottak az út mellett, így oda álltunk stoppolni, de miután folyamatosan ránkvillogtak, reflektoroztak, dudáltak, sőt, az egyik autó ránk is húzta a kormányt, úgy döntöttünk hogy feladjuk. Csak kb egy óráig voltam egy sokak által utált szubkultúra "tévedésbeli tagja", de máris utáltam azokat akik utáltak engem, anélkül hogy ismertek volna. Egyszerűen szar érzés volt.

A tisztás szélén felállítottuk a sátrat és csak ráfeküdtünk a hálózsákjainkra, mert nagyon meleg volt. Kecsó egyből elaludt. Nem szívbajos a srác. Pedig fújt a szél, és hamarosan a tisztásra beállított két autó, tőlünk kb 20 méterre. Az egyik lámpája pont felénk világított, szóval biztosan észrevettek. Kikukucskáltam a felső kis szúnyoghálós ablakon: pár ember kiszállt, valamit bizniszeltek egymással, aztán elhajtottak. Egy rövid ideig nem éreztem magam biztonságban, de aztán ahogy elmentek, minden csöndes lett, és aludtunk egyet reggelig.

< 10. nap: Újra laguna, henna, vita | 12. nap: Barcelona, esti őrület >