A Spanyol tengerpart

Felébredtünk az "automata-hostelben", zuhiztunk, majd illegálban elmentünk reggelizni. Nem fizettünk érte, de megfigyeltük, hogy senki nem figyeli, hogy ki fizetett és ki nem, így csentünk egy kis cornflakes+tejet, narancslét, kávét, tojást, grapefruitlét, pár kicsi kiflit, és jópár kis lekvárt (ezekből még otthon is ettem). Ahogy kell, elvégre ez egy low-budget túra, keresztül Európán... majd a hazaérés után azt is elmondom, hogy mennyit költöttünk összesen. Nevetséges lesz:)

így néznek ki az automata-szállók

Majd kiálltunk ugyanoda ahova tegnap, nemsokára meg is állt nekünk egy idősebb néger raszta csaj, aki elvitt egy körforgalomig. Ott előttünk a betonon egy kilapított macska feküdt, nem volt egy szívderítő látvány, de szerencsére elég hamar megállt nekünk egy kamion. Ő levitt minket Perpignan-ig az autópálya-kapuig, onnan már csak egy köpés volt a spanyol határ.

Itt viszont az a kellemetlen helyzet várt minket, hogy ketten már stoppoltak. Köszöntünk egymásnak, és "sorbaálltunk", ahogy a stoppos etikett előírja. Legelöl egy trikós, nagyon barna srác állt, beszéltünk vele, azt mondta, hogy második napja áll itt. Rossz ómen. Ránézésre tényleg nem volt túl bizalomgerjesztő külsejű, pedig teljesen normális srác volt, még viccelődött is azon, hogy mióta áll itt, meg hogy most már nem is próbál meg barátságosan nézni, stb... azért eléggé látszott rajta a fásultság. Mögötte egy 40 körüli, de kiscserkésznek tűnő ember egy kb 8 éves kisfiúval stoppolt, velük nem beszéltünk.

Az idő dél körül volt, hőség volt, folyt rólunk a víz. Dilemmáztunk, hogy felvegyünk-e baseball-sapkát meg napszemüveget, amitől jobban érezzük magunkat, viszont kevésbé valószínű hogy felvesznek. Végül kb 20 percenként váltogattuk, meg egymást is a napon. A cserkészapuka+kisfiú kombót kb fél óra múlva felvették. Mi körülbelül megint három órát álltunk a hőségben. Na, talán ez az egyetlen hátránya a stoppolgatásnak, amit ha lehetne, kihagynék. Lelkileg kissé megterhelő. De nincs olyan hely ahonnan ne lehetne továbbjutni... türelem és kitartás kérdése az egész. Egyszer megállt egy kisbusz (a srácon továbbment), de ők Spanyolországon belül egyből számunkra rossz felé kanyarodtak volna, de tudtuk, hogy a barna srácnak jó lenne arra. Odahívtuk, mondtuk hogy neki az jó lenne, őt nem vinnék el? Amikor látták, hogy normális a srác, azt mondták hogy dehogynem. És elvitték. Legalább most már a konkurenciát is elintéztük :D

Erről felteszek egy másik képet is, mert itt sokat álltunk:P

Végül csak megállt mellettünk egy autó, egy normális harmincas néger emberke ült benne a kisfiával. Mondták, hogy a Spanyol tengerpartra mennek Barcelona felé, elvisznek egy darabig. Örömmel ugrottunk be a kocsiba, megszabadulva így a napsütéstől, végre leülve a fárasztó állás után, és végre újra úton... jól elbeszélgettünk az illetővel, Párizsból jöttek nyaralni. Meg mesélte, hogy a cég ahol dolgozik, szoros kapcsolatban van kínai cégekkel, ezért gyakran megy Kínába. Kecsó megkérdezte, hogy tud-e kínaiul, és azt mondta, hogy nem nagyon, de pár dolgot igen, például... és erre elkezdett kínaiul beszélni.

Tudni kell, hogy az illetőnek határozott arcvonásai voltak, meg szigorú hangja... tiszteletet parancsoló volt a megjelenése. Erre elkezdett magas hangon kínaiul "nyávogni"... hát mi dőltünk a röhögéstől a hátsó ülésen!!! :D :D :D Ezt azóta is gyakran emlegetjük:D

A spanyol határnál is csak úgy átsuhantunk

szóval ilyen jó hangulatban telt az út, és közben eszünkbe jutott, hogy megnézhetnénk mi is ezt a kisvárost ahova mentek, l'Estartit-ot, hátha tudunk hennázással pénzt keresni. Azt mondták, hogy ez egész nagy üdülőhely, hosszú tengerparttal, és szerintük van esély rá. Úgyhogy elmentünk addig velük.

Kecsó fotója a kissrácról

itt bontjuk ki a térképet, hogy megmutogassuk egymásnak ki honnan jött

Ahogy átértünk Spanyolországba, a sofőr azt mondta, hogy szüksége van 20 perc pihenőre. Addig a kissráccal beszélgettünk, mutogatott nekünk zenéket, meg a térképet böngésztük együtt.

ezt a kissrác készítette rólunk

így lebarnultunk a sok napon-stoppolástól

Végül beértünk l'Estartitba, megköszöntük a fuvart, és egyből egy tourist info-t kerestünk, mivel itt nincs vasútállomás, ahova lerakhatjuk a nagy hátizsákokat, azokkal meg mászkálni - különösen abban a hőségben - nem egy leányálom. A parthoz közel találtunk egyet, bementünk, egy 70-80 közötti idős hölgy köszöntött minket, és az első kérdése az volt, hogy milyen nyelven szeretnénk beszélni: spanyol, angol, német, francia, stb... nem aprózta el az idős hölgy:) az angolt választottuk, és kérdezősködtünk (kemping, iható-e a csapvíz, hennázási lehetőség, érdekességek, stb), ő pedig olyan szépen, tagoltan, egyszerű szavakat használva válaszolgatott, hogy még a kecsó is értette (bocs kecsó:D).

Azon a kérdésen meglepődött, hogy iható-e a csapvíz, mert "biztosan nem egészségtelen, viszont mi sosem iszunk belőle". Hamarosan rájöttünk miért: olyan iszonyatosan sós és rossz ízű volt, hogy még fogat mosni is kihívás volt vele. Kénytelenek voltunk vízre is költeni.

Körbejártuk a kempingeket, a háromból kettő tele volt, így a harmadik maradt, ami kicsit messze volt a parttól, de sebaj. Sátorfelállítás, lepakolás, majd vettünk mindenféle finomságot és kiültünk a tengerpartra, fel az üres életmentő toronyba kajálni egy jót.

(Már olyan messze voltunk Magyarországtól, hogy láttuk a föld ferdeségét)

Majd a kajálás után természetesen az jött, ami kihagyhatatlan: nekiindultunk a tengernek!:D
Ami mondjuk nem volt túl meleg, de ez sem tántorított el minket...:

kecsó első próbálkozásai, hogy meghódítsuk a tengert

már benne, épp azt mutatom, hogy milyen melegem van... ;)

ööö.... szép volt a naplemente :D

Azért nem éreztem rosszul magamat, na :D

de kecsó sem!

Majd miután kihülyültük magunkat a tengerben (és ránk is sötétedett), bementünk a városba körülnézni. Jó nagy nyüzsgés volt, rengeteg kajálda, bolt, shop, fagyizó, minden. Kellemes mediterrán meleg volt, pálmafák, szögletes házak, jó kis spanyol hangulat.

Elhatároztuk, hogy eszünk egy jót, mert már jóideje nem ettünk főtt ételt, és a sok mászkálástól/lubickolástól amúgy is jól megéheztünk.

Úgy 11-től éjjel 1-ig mászkáltunk, és közben jegyeztük az éttermeket, kajáldákat, találtunk is pár jót, és végül ki is választottuk azt, ami a legszimpatikusabb (és legolcsóbb) volt. Odamentünk, erre látjuk, hogy éppen bezár. Néztünk, hogy ez most mi? Felvilágosítottak, hogy éjjel egyig vannak nyitva. Ejj. Mentünk a második legszimpatikusabbhoz, az is bezárt éppen. És a harmadik is. Meg a többi. Az emberek meg huss - eltűntek. Hirtelen ott álltunk egyedül a kihalt utcákon... rájöttünk, hogy ezeknek itt éjjel egykor véget ér az éjszaka. De ami még rosszabb volt: kaja nélkül maradtunk. Gyorsan mentünk a kisbolthoz, az még nyitva volt. Vettünk egy üveg búfelejtő Sangriát.
Ha már nem eszünk, legalább igyunk:D
Úgyhogy a tengerparton borozgattunk még kicsit.

Amúgy megtaláltuk a világ legvékonyabb sikátorát. Az biztos, hogy itt nem jön szembe se autó, de még robogó sem. De a legjobb, ha még ember sem...:

< 7. nap: Nemtomhonnan-nemtomhova | 9. nap: Úszkálás a lagunában >