A Spanyol tengerpart

Felébredtünk az "automata-hostelben", zuhiztunk, majd illegálban elmentünk reggelizni. Nem fizettünk érte, de megfigyeltük, hogy senki nem figyeli, hogy ki fizetett és ki nem, így csentünk egy kis cornflakes+tejet, narancslét, kávét, tojást, grapefruitlét, pár kicsi kiflit, és jópár kis lekvárt (ezekbõl még otthon is ettem). Ahogy kell, elvégre ez egy low-budget túra, keresztül Európán... majd a hazaérés után azt is elmondom, hogy mennyit költöttünk összesen. Nevetséges lesz:)

így néznek ki az automata-szállók

Majd kiálltunk ugyanoda ahova tegnap, nemsokára meg is állt nekünk egy idõsebb néger raszta csaj, aki elvitt egy körforgalomig. Ott elõttünk a betonon egy kilapított macska feküdt, nem volt egy szívderítõ látvány, de szerencsére elég hamar megállt nekünk egy kamion. Õ levitt minket Perpignan-ig az autópálya-kapuig, onnan már csak egy köpés volt a spanyol határ.

Itt viszont az a kellemetlen helyzet várt minket, hogy ketten már stoppoltak. Köszöntünk egymásnak, és "sorbaálltunk", ahogy a stoppos etikett elõírja. Legelöl egy trikós, nagyon barna srác állt, beszéltünk vele, azt mondta, hogy második napja áll itt. Rossz ómen. Ránézésre tényleg nem volt túl bizalomgerjesztõ külsejû, pedig teljesen normális srác volt, még viccelõdött is azon, hogy mióta áll itt, meg hogy most már nem is próbál meg barátságosan nézni, stb... azért eléggé látszott rajta a fásultság. Mögötte egy 40 körüli, de kiscserkésznek tûnõ ember egy kb 8 éves kisfiúval stoppolt, velük nem beszéltünk.

Az idõ dél körül volt, hõség volt, folyt rólunk a víz. Dilemmáztunk, hogy felvegyünk-e baseball-sapkát meg napszemüveget, amitõl jobban érezzük magunkat, viszont kevésbé valószínû hogy felvesznek. Végül kb 20 percenként váltogattuk, meg egymást is a napon. A cserkészapuka+kisfiú kombót kb fél óra múlva felvették. Mi körülbelül megint három órát álltunk a hõségben. Na, talán ez az egyetlen hátránya a stoppolgatásnak, amit ha lehetne, kihagynék. Lelkileg kissé megterhelõ. De nincs olyan hely ahonnan ne lehetne továbbjutni... türelem és kitartás kérdése az egész. Egyszer megállt egy kisbusz (a srácon továbbment), de õk Spanyolországon belül egybõl számunkra rossz felé kanyarodtak volna, de tudtuk, hogy a barna srácnak jó lenne arra. Odahívtuk, mondtuk hogy neki az jó lenne, õt nem vinnék el? Amikor látták, hogy normális a srác, azt mondták hogy dehogynem. És elvitték. Legalább most már a konkurenciát is elintéztük :D

Errõl felteszek egy másik képet is, mert itt sokat álltunk:P

Végül csak megállt mellettünk egy autó, egy normális harmincas néger emberke ült benne a kisfiával. Mondták, hogy a Spanyol tengerpartra mennek Barcelona felé, elvisznek egy darabig. Örömmel ugrottunk be a kocsiba, megszabadulva így a napsütéstõl, végre leülve a fárasztó állás után, és végre újra úton... jól elbeszélgettünk az illetõvel, Párizsból jöttek nyaralni. Meg mesélte, hogy a cég ahol dolgozik, szoros kapcsolatban van kínai cégekkel, ezért gyakran megy Kínába. Kecsó megkérdezte, hogy tud-e kínaiul, és azt mondta, hogy nem nagyon, de pár dolgot igen, például... és erre elkezdett kínaiul beszélni.

Tudni kell, hogy az illetõnek határozott arcvonásai voltak, meg szigorú hangja... tiszteletet parancsoló volt a megjelenése. Erre elkezdett magas hangon kínaiul "nyávogni"... hát mi dõltünk a röhögéstõl a hátsó ülésen!!! :D :D :D Ezt azóta is gyakran emlegetjük:D

A spanyol határnál is csak úgy átsuhantunk

szóval ilyen jó hangulatban telt az út, és közben eszünkbe jutott, hogy megnézhetnénk mi is ezt a kisvárost ahova mentek, l'Estartit-ot, hátha tudunk hennázással pénzt keresni. Azt mondták, hogy ez egész nagy üdülõhely, hosszú tengerparttal, és szerintük van esély rá. Úgyhogy elmentünk addig velük.

Kecsó fotója a kissrácról

itt bontjuk ki a térképet, hogy megmutogassuk egymásnak ki honnan jött

Ahogy átértünk Spanyolországba, a sofõr azt mondta, hogy szüksége van 20 perc pihenõre. Addig a kissráccal beszélgettünk, mutogatott nekünk zenéket, meg a térképet böngésztük együtt.

ezt a kissrác készítette rólunk

így lebarnultunk a sok napon-stoppolástól

Végül beértünk l'Estartitba, megköszöntük a fuvart, és egybõl egy tourist info-t kerestünk, mivel itt nincs vasútállomás, ahova lerakhatjuk a nagy hátizsákokat, azokkal meg mászkálni - különösen abban a hõségben - nem egy leányálom. A parthoz közel találtunk egyet, bementünk, egy 70-80 közötti idõs hölgy köszöntött minket, és az elsõ kérdése az volt, hogy milyen nyelven szeretnénk beszélni: spanyol, angol, német, francia, stb... nem aprózta el az idõs hölgy:) az angolt választottuk, és kérdezõsködtünk (kemping, iható-e a csapvíz, hennázási lehetõség, érdekességek, stb), õ pedig olyan szépen, tagoltan, egyszerû szavakat használva válaszolgatott, hogy még a kecsó is értette (bocs kecsó:D).

Azon a kérdésen meglepõdött, hogy iható-e a csapvíz, mert "biztosan nem egészségtelen, viszont mi sosem iszunk belõle". Hamarosan rájöttünk miért: olyan iszonyatosan sós és rossz ízû volt, hogy még fogat mosni is kihívás volt vele. Kénytelenek voltunk vízre is költeni.

Körbejártuk a kempingeket, a háromból kettõ tele volt, így a harmadik maradt, ami kicsit messze volt a parttól, de sebaj. Sátorfelállítás, lepakolás, majd vettünk mindenféle finomságot és kiültünk a tengerpartra, fel az üres életmentõ toronyba kajálni egy jót.

(Már olyan messze voltunk Magyarországtól, hogy láttuk a föld ferdeségét)

Majd a kajálás után természetesen az jött, ami kihagyhatatlan: nekiindultunk a tengernek!:D
Ami mondjuk nem volt túl meleg, de ez sem tántorított el minket...:

kecsó elsõ próbálkozásai, hogy meghódítsuk a tengert

már benne, épp azt mutatom, hogy milyen melegem van... ;)

ööö.... szép volt a naplemente :D

Azért nem éreztem rosszul magamat, na :D

de kecsó sem!

Majd miután kihülyültük magunkat a tengerben (és ránk is sötétedett), bementünk a városba körülnézni. Jó nagy nyüzsgés volt, rengeteg kajálda, bolt, shop, fagyizó, minden. Kellemes mediterrán meleg volt, pálmafák, szögletes házak, jó kis spanyol hangulat.

Elhatároztuk, hogy eszünk egy jót, mert már jóideje nem ettünk fõtt ételt, és a sok mászkálástól/lubickolástól amúgy is jól megéheztünk.

Úgy 11-tõl éjjel 1-ig mászkáltunk, és közben jegyeztük az éttermeket, kajáldákat, találtunk is pár jót, és végül ki is választottuk azt, ami a legszimpatikusabb (és legolcsóbb) volt. Odamentünk, erre látjuk, hogy éppen bezár. Néztünk, hogy ez most mi? Felvilágosítottak, hogy éjjel egyig vannak nyitva. Ejj. Mentünk a második legszimpatikusabbhoz, az is bezárt éppen. És a harmadik is. Meg a többi. Az emberek meg huss - eltûntek. Hirtelen ott álltunk egyedül a kihalt utcákon... rájöttünk, hogy ezeknek itt éjjel egykor véget ér az éjszaka. De ami még rosszabb volt: kaja nélkül maradtunk. Gyorsan mentünk a kisbolthoz, az még nyitva volt. Vettünk egy üveg búfelejtõ Sangriát.
Ha már nem eszünk, legalább igyunk:D
Úgyhogy a tengerparton borozgattunk még kicsit.

Amúgy megtaláltuk a világ legvékonyabb sikátorát. Az biztos, hogy itt nem jön szembe se autó, de még robogó sem. De a legjobb, ha még ember sem...:

< 7. nap: Nemtomhonnan-nemtomhova | 9. nap: Úszkálás a lagunában >