Utazás Lyonba

 

Szóval felébredtünk a kis szobában St. Lapátfalván (ez kecsó megnevezése volt, én a "falva" helyett kicsit csúnyább kifejezést használtam, érzékeltetve ezzel a kisváros elleni hangulatomat, mivel jobbszerettem volna addigra már Lyonban lenni, nem útközben leakadni a zuhogó esõ miatt), a kecsó csinált egy zacskóslevest magának (tényleg kecsó, forróvizet honnan szereztél? vagy sima forró csapvíz volt?), íme:


 

étvágygerjesztõ, mi?:)

aztán kiálltunk stoppolni, az esõ még mindig esett, úgyhogy beüzemeltük a szuper-izoláló túlélõ fóliánkat, mármint a kecsó. Ez melegen tart (vagy hidegen, ahogy fordítod), és véd az esõ ellen is. Íme használat közben, a stoppolás elején:

Azt hiszem így elég feltûnõek voltunk, szóval azzal nem lehetett problémánk, hogy nem vesznek észre :) meg ezzel jól el is szórakoztunk, de a forgalom nagyon gyér volt, és két ázott embert szerintem kevésbé szivesen vesznek föl. Fõleg ha még ilyen idiótán is néznek ki:D Így itt álldogáltunk azért egy jódarabig (1-2 órát talán).


itt éppen én vagyok a soron, ez már jóval késõbb készült, itt azért már kifejezetten örültem volna, ha felvesz valaki. Ami szerencsére meg is történt, egy francia középkorú illetõ, mondta, hogy Annecy-be megy, ami nem volt túl messze, de szíves-örömest szálltunk be, hogy addig is haladunk, addig sem ázunk, és talán egy jobb, forgalmasabb stoppos helyen tudjuk majd folytatni. Na ebbõl az lett, hogy Annecy "bejáratánál" tett ki minket, az autópályára felmenõ fizetõs kapuknál, csakhogy nem sokan indultak aznap Annecybõl kifelé, szóval itt sem volt nagy forgalom. Egyébként az illetõ kicsit fura volt, elmentünk egy gyalogos híd mellett, ami valami szakadék fölött ment át, mondta, hogy az a legmélyebb híd európában (mármint ami alatta van), kérdezte, hogy kiszállunk-e megnézni, de õ persze nem vár meg minket, de nem szálltunk ki, mert örültünk, hogy végre úton vagyunk és haladunk, kicsit mérgelõdött hogy ezt kihagyjuk, aztán megkérdezte, hogy megnézzük-e Annecy-t, és kecsó mondta, hogy tudjuk hogy nagyon szép város (tényleg), de most inkább haladnánk tovább, elvégre Portugália még elég messze van :P Erre meg már mintha tényleg mérges lett volna. Szerintem sértésnek vette, hogy nem akarjuk megnézni a hazájának minden egyes pontját :)

Amúgy utánanéztem neten annak a gyaloghídnak, tényleg durva, találtam is egy jobbfajta képet róla:


...szóval itt látható, amikor a kecsó éppen....najó nem ;))) szóval ez az illetõ a mellé épített autós hídról ugrik éppen a gyaloghíd alá, hogy himbálózzon egyet. És tényleg nem olyan kicsi az a híd alatti mélység!:)

Na mindegy, szóval ezt kihagytuk, aztán Annecy mellett egy idõ után felvett egy - már teljesen normális - francia harmincas üzletember, aki hála istennek Lyonba ment, úgyhogy be is vitt minket.

Ez útközben készült, és alapesetben egy átlagos tájkép lenne nagy hegyekkel meg felhõkkel, de itt van még egy fontos információ-tartalma: szakadozott fel a felhõ, és nem esett már végre!

Kiszálltunk Lyonban, elsõ dolgunk volt hogy kérdezõsködtünk, és elindultunk a fõ pályaudvar felé, hogy lerakjuk a nagy hátizsákokat a csomagmegörzõkbe, és a touristinformnál szerezzünk térképeket meg információkat. Ahogy kiszálltunk, kb 50 métert mentünk, és máris egy érdekes utcai jelenetet láttunk egy park mellett: egy kb 28 éves raszta srác fogott egy kb 12 éves néger kissrácot a felkarjánál fogva, a kissrác õrjöng, szabadulni akar, a raszta srác meg mérgesen magyaráz neki valamit. A kissrác kirántja a kezét, elrohan, de a raszta utána, elkapja, leteperi a földre. A kissrác továbbra is szabadulni akar. Úgy nézett ki, mintha a kissrác lopni akart volna valamit, a raszta meg elkapta volna. Jó elsõ benyomás Lyonról...

itt kecsó lefotózott minket, ahogy egy üveges épület elõtt megyünk el

Leraktuk a hátizsákokat, szereztünk térképeket, és elindultunk nézelõdni, meg persze kaját venni. Csomót mászkáltunk, mire megtaláltuk a legjobb ár/érték kaját, ami 4.5 EUR-ért egy hatalmas kifli kettévágva, bele csomó hús, rengeteg sültkrumpli, pár tükörtojás és egy halom öntet. Le is fotóztam, ezt meg kellett örökíteni:


Leültünk egy parkban egy padra megenni, közben mellettünk az úton összekoccant két autó, egy fiatal agresszív srác és egy középkorú illetõ. A fiatal srác ordibált a férfival, aki eléggé meg volt illetõdve. Miután feltöltöttük magunkat fullosra koleszterinnel, tovább indultunk nézelõdni. Kicsit odébb találtunk egy másik parkot, ahol egy elkerített területen thaiboxoltak páran.

Néztünk is, hogy ezek a franciák ilyen agresszív nép, vagy mi van? Elõször a raszta meg a kissrác, aztán a koccanásos ordibálás, most meg ez... szép nyugis város volt kinézetre, de ezek miatt azért nem éreztük magunkat olyan biztonságban.

Lyon egyik fele egy jó nagy domb, tele házakkal, és valami nagy templomszerûséggel a tetején, amit messzirõl is látni, elindultunk hát arrafelé, hogy megmásszuk, és megnézzük felülrõl a várost.

ez itt még a Rhone partja, egész hangulatos

 

ez az illetõ nem fél a magasságtól, valamint az alatta lévõ 2-3 szinten parkolóház van

 

itt kecsó fotózta ezt a hangulatos utcát...

...én meg itt éppen rakom el a gépet az elõzõ fotó után :) a kezemen a hálózsákom lóg, ha ne adj isten kint kell aludnunk valami szabadban, vagy ha esetleg valaki meghív magához aludni, akkor legyen miben

 

itt az látszik, hogy a kecsó korlátozott :D

(csak fölpattant, és már száguldott is lefelé - persze a borzongás kedvéért háttal -, az itt már többszáz méter hosszú korláton, amely a belvárosba vezetett, a végén egy felfelé ívelõ résznél elrugaszkodott, tripla-hátra-forgó-szaltót ugrott, és a szabadtéri asztaloknál étkezõ vendégek közé érkezett, akik tapsban és üdvrivalgásban törtek ki)

 

ez egy látkép félútról fölfelé

 

ez a nagytemplom a legtetején

 

és Lyon látkép föntrõl. Már sötétedett. A kecsó végig is fotózta a látképet, de én össze nem teszem most azt panorámaképpé, majd talán õ ha akarja :P

 

itt már elindultunk lefelé. kecsó fotózza...

 

...ezt

 

Ezt pedig kecsó csinálta lent a folyóparton. Közelebb lopódzott, végül négykézláb mászott a betonon, nehogy észrevegyék (a mögötte elsétáló járókelõk csodálkoztak is)... ;) és hogy a fiú mit mutat a lánynak, azt meg mindenkinek a fantáziájára bízom

 

visszanéztünk a dombra, és fotóztam egyet... mivel Lyontól Párizs csak 390km légvonalban, ezért látszódott az Eiffel-torony teteje ;)

 

Közben besötétedett, elmentünk egy TouristInfo-s épülethez, de az már zárva volt. Viszont szerencsére volt egy érintõképernyõs segítség a falában, ezért azt el is kezdtem lelkesen nyomogatni, mire egyszercsak lefagyott... a kecsó szerint miattam, de szerintem csak a gép volt morci, és éppen nem volt kedve segíteni...

 

szerencsére a belvárosban volt pár hostel, kiválasztottuk a legolcsóbbat, és kivettünk egy szobát. Az épület liftje pont olyan volt, mint amilyet az ember a francia filmekben lát: rácsos ajtó, fa belsõ rész díszítésekkel. Itt látható, hogy a beszállás is simán egy fémpallón keresztül vezetett

 

ez a belseje alulról a kecsóval dekorálva

 

ezt pedig a kecsó csinálta belül magáról a tükörben

 

Lepakoltunk majd elmentünk még mászkálni az éjszakába. Ez a hotel már nem mûködött, pedig igazán hangulatosnak tûnt, kár hogy nem itt tudtunk kivenni egy szobát ;)

 

találtunk egy ilyen fura épületet...valószínûleg parkolóház

 

ez pedig a Rhone egyik mellékága fölött átívelõ gyalogoshíd. Amikor átmentünk rajta, és jöttek rajta még egyszerre többen mint mondjuk 10 fõ, akkor már igencsak mozgott a lábunk alatt:)

Miután már fájt a sarkunk a rengeteg mászkálástól, visszamentünk a szállásra és aludtunk egyet.

 

< 4. nap: Genfi-tó, Francia határ | 6. nap: Lion Lyonban, hotelben sátrazás >

 

Oldalak:

- Előzmények
- Leltár
1. nap: Budapest-München
2. nap: München, Isar, váratlan vendéglátás
3. nap: Svájc, ház kertjében alvás
4. nap: Genfi-tó, Francia határ
5. nap: Utazás Lyonba
6. nap: Lion Lyonban, hotelben sátrazás
7. nap: Nemtomhonnan-nemtomhova
8. nap: A Spanyol tengerpart
9. nap: Úszkálás a lagunában
10. nap: Újra laguna, henna, vita
11. nap: Cadaqués, Dalí-háza, sátrazás
12. nap: Barcelona, esti őrület
13. nap: Mászkálás, szálláspara, szellem
14. nap: Hazaindulás, padon alvás
15. nap: Francia gangszták és angol srácok
16. nap: Monaco
17. nap: Forma-1, őrült Amazonok
18. nap: Hazaérkezés, f.gép-rejtély